|
A nyomda története
|
|
A XIX. század közepén Szekszárdon két nyomda és több könyvkötő műhely is működött, ezek közé tartozott a Szekszárdi Nyomda Vállalat elődje, az Ujfalussy Lajos által alapított nyomda, mely 1858-ban kezdte meg működését.

Az Ujfalussy Nyomda működése országosan ismert volt, ezt bizonyítja, hogy az 1888-ban kiadott évkönyv és útikalauz is tudósított róla. 1900-tól a nyomda tulajdonjogát Molnár Mórra ruházta. Az új tulajdonos kezében tovább fejlődött a nyomda.

A nyomda termékei közül már ekkor a legnagyobb hírnevet a naptárak szerzik meg.

A Szekszárdi Nyomda fejlődését hátrányosan befolyásolta a gazdasági válság.

A két világháború között a naptár- és írószerkészítmények mellett igen jelentős volt a nyomda hírlap- és folyóirat-kiadása.

A felszabadulás után az újjáépítés, a stabilizáció és az új élet kibontakozásának folyamán 1948-ban sor került az államosításra, melynek során 1949. december 31-én a Molnár nyomdát államosították.
1955-től Szekszárdi Nyomda néven ismert.
A `80-as évek második felében a vállalat termelésének több mint 60%-át a naptárgyártás tette ki.
1987-ben a vállalatnál megszűnt a magasnyomtatás, magasnyomó formakészítés.
1989-ben, jelentős kötészeti beruházással megteremtettük a hatékonyabb termelést, illetve ezzel párhuzamosan a minőségi termelés feltételeit.
A `90-es évek nagy fordulatot jelentettek a Szekszárdi Nyomda Vállalat életében. 1991-ben az állami tulajdonú vállalat kft.-vé alakult át és 1993-ban sor került a privatizációjára is.
1994-ben a naptár termékcsoport mellett jelentősen megnövekedett a könyvgyártás mennyisége, mely során komoly fejlesztések történtek a gépteremben és a kötészetben.
Mára a Szekszárdi Nyomda Kft. mind a fekete-fehér, mind a színes könyvgyártásban jelentős piaci részesedéssel bír, melynek megőrzése érdekében a jövőben is szükséges nagy hangsúlyt fektetnie folyamatos fejlesztésre, a szállítási határidők napra pontos betartására, az áraink színvonalának megőrzésére és a minőség folyamatos javítására.
|
|
|